2020 legjobb 10 vírusirtó programja

Scott Jackson
Közzétéve ekkor: 2020. augusztus 5.
2020 legjobb 10 vírusirtó programja

Kevés az ideje? Bemutatjuk 2020 legjobb vírusirtóját:

A jelenlegi vírusirtók jelentős része egyszerűen alulmarad a legravaszabb kiberbűnözők ellen, mert ők egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak. Rengeteg a haszontalan – vagy ami még rosszabb, a valójában csak ártó szándékkal készült vírusirtó program.

Tesztjeim során számos olyan vírusirtóval találkoztam, amely már veszélyesen hatástalan, vagy csak még jobban kiteszik kockázatnak gépünket. Ráadásul egyes, magukat vírusirtóknak nevező szoftverek igazából jól álcázott kártevők, melyek személyes adatainkra pályáznak. Régen a vírusirtók két dolgot tettek: észlelték és eltávolították a számítógépes vírusokat. Napjainkban azonban ennél jóval többet tudnak.

A legtöbb vírusirtó-gyártó cég már teljeskörű internetbiztonsági és adatvédelmi csomagot is biztosít. A legalapvetőbb elvárás az, hogy a vírusirtó védelmet nyújtson mindenféle típusú új kártevő ellen – ebbe a vírusokon túl olyan kártevők is beleértendők, mint a kémprogramok, a rootkit-ek és a zsarolóvírusok.

Ezeken túl sok vírusirtó csomagban találunk hasznos extrákat is, ilyenek lehetnek például az alábbiak:

  • Adathalászat elleni védelem – a biztonságos online vásárlások, bankolás és keresések érdekében.
  • VPN – titkosított adatforgalom, hogy ne hallgathassák le online tevékenységeinket.
  • Szülői felügyelet – gyermekeink védelme érdekében.

Vírusirtó választásánál fontos szempont, hogy milyen védelmi szintet biztosít kártevők ellen. De ez azonban nem minden – érdemes figyelembe venni a termék által nyújtott extra funkciókat, azok hasznosságát, valamint azt is, hogy szükségünk van-e azokra.  

Kevés az ideje? Itt gyorsan összefoglaljuk 2020 legjobb vírusirtóit:

  1. Norton 360 — 2020 legjobb választása. Hatékony kártevőellenes védelem számos hasznos extra funkcióval, köztük jelszókezelővel, VPN-nel és kiemelkedő szülői felügyeleti funkciókkal.
  2. McAfee Total Protection — Legjobb védelem otthoni hálózatok számára. Egész háztartásunk védelmét elláthatjuk vele.
  3. Avira Prime — Legjobb rendszer-optimalizáló. Védi számítógépét és emellett karban is tartja azt.
  4. Bitdefender Total Security — Legtöbb extra funkció. Minden egyben megtalálható itt ahhoz, hogy megvédhesse online életét.
  5. Kaspersky Internet Security — Legjobb választás online vásárláshoz és bankoláshoz. Jó vírusvédelmi hatékonyság és remek online vásárlás-védelem.
  6. 5 másik vírusirtó ismertetője.
  7. A legjobb vírusirtók összehasonlítása.
  8. Gyakran ismételt kérdések a vírusirtókkal kapcsolatban.

Hogyan értékeltem 2020 legjobb vírusirtóit?

Több mint 70 kiberbiztonsági szoftvert tettem próbára, melyek iránt igen magas elvárásokat támasztottam. Az alábbiakban felsorolom, hogy pontosan miket tartok fontosnak egy vírusirtóban ahhoz, hogy ajánlani merjem:

  • Hatékony kártevő-ellenes védelem. Kizárólag olyan termékeket ajánlok, amelyek valóban képesek engem megvédeni a leghatékonyabb kártevők ellen is – nem csak vírusok, hanem kémprogramok, rootkit-ek, zsarolóvírusok és egyéb ártalmas szándékú programok ellen is.
  • Jó minőségű extra funkciók. Rengeteg vírusirtó kínál plusz biztonsági funkciókat. Az alábbi listán szereplő termékek valóban hasznos és hatékony extrákat kínál, nem pedig olyanokat, amik csak lassítják a gépet.
  • Gyors és hatékony. Kizárólag könnyűsúlyú és gyors szoftvereket ajánlok, amelyek gyengébb gépeken is hatékonyan működnek.
  • Könnyen kezelhető. Kezdő és haladó felhasználóknak egyaránt van szükségük vírusvédelemre. Minden egyes vírusirtót személyesen próbáltam ki, hogy meggyőződjek egyszerű kezelhetőségükről. A listán szereplő termékeket szinte bármilyen felhasználó egyszerűen telepítheti és kezelheti.
  • Jó ár-érték arány. Nagy befektetést jelenthet egy jó vírusirtó megvásárlása, azonban az itt ismertetett termékek mindegyike jó ár-érték aránnyal bír. Ennek megállapítása során olyan szempontokat vettem figyelembe, mint hogy hány eszköz védelmét láthatjuk el vele, valamint hogy kínál-e a gyártója ingyenes próbaváltozatot, -időszakot vagy visszatérítési garanciát.

Csúcsmárkák, amelyek kimaradtak:

Bizonyára feltűnt Önnek, hogy a listában nem szerepelnek bizonyos népszerű márkák. A cikk megírása közben a 11 legjobb program ismertetését tűztem ki célnak, de ezeken túl is találhatunk jó vírusirtókat, viszont ezek nem voltak elég jók ahhoz, hogy bekerüljenek a toplistába.

  • Avast/AVG. Habár az Avast és a leányvállalataként működő AVG ingyenes vírusirtói továbbra is népszerűek, a nemrégiben nyilvánosságra került adatvédelmi botrányok miatt a SafetyDetectives többé nem ajánlja használatukat. Döntésünkről bővebben itt olvashat.
  • ESET. Az ESET a világ egyik legnagyobb vírusvédelmi szolgáltatója, és rengeteget hozzátesz a kiberbiztonság javulásához. Sajnos a jelenlegi otthonra szánt vírusirtójuk nem bizonyult elég felhasználóbarátnak ahhoz, hogy feltegyem erre a listára. Viszont a legjobb ingyenes Android-os vírusirtók listájára felkerült az ESET.
  • Comodo. A Comodo szerintem az egyik legjobb Linux-os vírusirtó, de ennek oka igazából az, hogy Linux-on jóval kevesebb vetélytársa van. A Comodo többplatformos vírusirtója jelenleg túl sok hibát tartalmaz, és bizonyos funkciói igencsak megbízhatatlanok.

1. Norton 360 — Összességében a legjobb vírusirtó

Norton 360 — Összességében a legjobb vírusirtó

A Norton 360 verhetetlenül jó vírusvédelmet kínál — ha bármilyen platformon bármilyen eszköz védelmére van szüksége, legelőször ezt javaslom. Ez a program a vírusvédelmen túl megvédi személyes adatainkat és családtagjainkat is. A Norton minden 360 jelzésű csomagja nagyszerű funkciókat nyújt.

Még a Norton 360 Standard (a legolcsóbb csomag) is tartalmaz valós idejű kártevő-ellenes védelmet, korlátlan VPN-hozzáférést, jelszókezelőt és 10 GB Secure Cloud tárhelyet. Belépő szintű vírusirtóként hihetetlenül jó ár-érték arányt nyújt ez a termék.

A csomagok bővítésével igen hasznos funkciókhoz juthatunk – például több licenchez és több felhőtárhelyhez, emellett hozzáférhetünk az általam vírusirtóban látott egyik legjobb szülői felügyeleti szoftverhez. Az Egyesült Államokbeli ügyfelek ezeken felül a Norton LifeLock funkcióján keresztül identitás-védelmet és hitelbírálati minősítés-figyelést is kapnak.

A Norton hatékony antivírus-motorja még a legkomolyabb online kártevőkkel is elbír. 100%-os kártevő-észlelési arányt nyújtott, miközben teszteltem a Norton 360 terméket. Gyorsan fut, és nem lassítja le a gépet, emellett nagyon felhasználóbarát – alapból egyszerű kezelőfelülettel jelentkezik, de ha bele szeretne menni a részletekbe, azokat is megtalálja.

A Norton 360 egyszerűen csak egy remek termék – megfizethető, megbízható és hatékony. Ha teljes értékű, mégis egyszerűen kezelhető vírusvédelmi megoldásra van szüksége, ne keressen tovább.

Összegzés:

Ha olyan felhasználóbarát vírusvédelmi csomagot keres, amely hatékony mindenes védelmet biztosít, a Norton 360 bizonyulhat a legjobb választásnak. A Norton verhetetlenül hatékony kártevő-ellenes védelmet nyújt, ezen felül számos hasznos extrát is kínál – korlátlan VPN-t, jelszókezelőt, biztonságos tárhelyet és szülői felügyeleti eszközöket. Ezek mindegyike kiválóan használható, így segítségükkel jelentősen fokozhatja online védelmét.

Szerezze be a Norton védelmét most

2. McAfee Total Protection — Legjobb védelem otthoni hálózatok számára

McAfee Total Protection — Legjobb védelem otthoni hálózatok számára A McAfee Total Protection szinte az összes fontos internetbiztonsági megoldást tartalmazza, beleértve az alábbiakat is:

  • Világklasszis védelem vírusok, kártevők, kémprogramok, zsarolóvírusok és egyebek ellen.
  • Biztonságos böngészés.
  • Titkosított tárhely.
  • Jelszókezelő.

Ahogy az alapos tesztünkből is kiderült, a McAfee igen hatékony kártevő-ellenes védelme miatt már megéri használni a Total Protection-t. A beépített extra funkciók igen hasznosak – csúcsminőségű biztonsági extrákat kapunk, amelyekkel még tovább fokozhatjuk védelmünket.

A McAfee Total Protection egyik kiemelkedő funkciója a “My Home Network” (Saját otthoni hálózat). Ebben egy egyszerű, átlátható ábrát kapunk az otthoni wifi-hálózatunkra csatlakozó eszközökről, így teljes képet kaphatunk azokról, megvédhetjük magunkat és kizárhatjuk az illetéktelen felhasználókat.

És sosem tudhatjuk, hogy mikor lehet erre szükségünk! Párom pár hónapja letöltötte telefonjára a hírhedt “Switcher Trojan” vírust, amely megfertőzte a wifi-routerünket, így hátsó kaput nyitva a támadóknak. A McAfee értesített erről az illetéktelen behatolásról és azonnal leállította a támadást.

Ez csak egy példája annak, hogy a McAfee Total Protection hogyan fokozhatja online védelmünket, és ez szintén annak az oka, hogy nagyon kedvelem ezt a márkát. A McAfee elismert élvonalbeli szereplő a kiberbiztonság területén, a Total Protection pedig az egyik legjobb vírusvédelmi csomagjuk.

Összegzés:

A McAfee Total Protection számos meggyőző, csúcsminőségű funkciót kínál. A McAfee “My Home Network” (Saját otthoni hálózat) funkciója külön említést érdemel, mivel központi helyről felügyelhetjük segítségével a hálózatunkhoz kapcsolódó eszközöket. Ennek köszönhetően családok számára különösen jó választás a McAfee Total Protection, mivel egyetlen vásárlással letudhatják a teljes család védelmét.

McAfee védelem beszerzése

3. Avira Prime — Legjobb rendszer-optimalizáló

Avira Prime — Legjobb rendszer-optimalizáló Az Avira sok különböző biztonsági terméket nyújt, ezek közül az Avira legnagyobb vírusvédelmi csomagjáról, az Avira Prime-ról esik szó ebben a listában. Ez a csomag az összes Avira termék prémium változatát tartalmazza egyben, köztük az alábbiakat is:

  • Password Manager Pro. (jelszókezelő)
  • Korlátlan VPN.
  • Prémium alkalmazások Android-ra és iOS-ra.
  • Fejlett többrétegű védelem zsarolóvírusok ellen – észleli a zsarolóvírusokat és meggátolja, hogy azok fontos fájlokat titkosíthassanak.

Ezeken felül még sok mást is kapunk, például egy – szerintem nem túl jó – böngészőbe épülő bővítményt adathalász támadások ellen, amely alulmarad a Norton és a McAfee hasonló funkcióival szemben. Azonban még így is nagyon meggyőző a programcsomagba pakolt hasznos extrák mennyisége, melyek mellé az egyik legjobb kártevő-ellenes védelmi motor jár.

Ezeken túl számos vírusirtóban találhatók még rendszerkarbantartó eszközök, amelyeknek célja, hogy tárhelyet szabadítsanak fel és fokozzák eszközünk teljesítményét. Szerintem az Avira Prime System Speedup (Rendszergyorsító) funkciója az egyik legjobb ezek közül. Ebben az alábbiakat találjuk meg:

  • Hyperboost. Csökkenti a számítógép indulási idejét.
  • Power Boost. Minden elérhető erőforrást egy dologra fordít – játékosoknak igen hasznos.
  • OnWatch. Automatikus tárhely-felszabadítást végez bizonyos előre beállított paraméterek alapján (pl ha az ideiglenes fájlok mérete összesen több, mint 1 GB-ra hízik).

Egy elég régi gépet használok vírusirtók tesztelésére (nem akarom szándékosan megfertőzni kártevőkkel a legjobb gépemet!), a System Speedup lefuttatása után pedig majdnem olyan gyors lett az öreg masina, mint új korában — sőt, mintha még annál is kicsit gyorsabbá vált volna.

Maga az Avira program is nagyon könnyűsúlyú. Még az Avira mély ellenőrzése sem lassította le észrevehető módon az öreg tesztgépet. Így az Avira Prime nagyszerű választás lehet, ha lassú, régi PC-nk van, vagy ha sokszor kevés rajta a szabad hely.

Összegzés:

Mindig is nagyra tartottam az Avira kiváló kiberbiztonsági eszközeit. Az Avira, mint cég jól ismert arról, hogy övék az egyik legjobb kártevő-ellenes keresőmotor. Különösen tetszett nekem az Avira Prime-ban az, hogy korlátlan hozzáférést biztosít az Avira összes termékéhez. Ezek közül a System Speedup (Rendszergyorsító) a kedvencem, amely tökéletes megoldás lassú vagy régi számítógépek optimalizálására.

Avira védelem beszerzése

4. Bitdefender Total Security — Legjobb extra funkciók

Bitdefender Total Security — Legjobb extra funkciók

A Bitdefender az egyik legnagyobb kiberbiztonsági szakértő céggé nőtte ki magát világszerte több mint félmilliárd felhasználójának köszönhetően.

A Bitdefender Total Security a Bitdefender legnagyobb otthoni felhasználóknak szánt vírusirtója, amely erős és hatékony vírusvédelmet nyújt tökéletes észlelési aránnyal. Emellett az egyik legátfogóbb biztonsági programcsomagot is kínálja. Felsoroljuk gyorsan a Bitdefender Total Security-ban elérhető számos funkció közül a legjobbakat:

  • Igény szerinti és valós idejű védelem mindenféle kártevő ellen.
  • Webvédelem adathalászat, spamek, csalások és átverések ellen.
  • Lopásvédelmi eszközök.
  • Karbantartó eszközök.
  • VPN.
  • Szülői felügyelet.
  • Jelszókezelő.

És még nincs vége – ahogy teljes körű tesztünkben is említettük, a Bitdefender csomagjában minden elképzelhető kiberbiztonsági megoldást megtalálunk, ha a Total Security csomagot választjuk.

Természetesen a minőség mindig fontosabb a mennyiségnél – itt azonban erre se lehet panasz, mindezek igen hasznos és jól működő funkciók. A Bitdefender Total Security csomagban hatékony karbantartó eszközöket, megbízható lopásvédelmi megoldásokat, valamint gyors és egyszerűen használható VPN-t találunk.

A legfontosabb azonban az, hogy a Bitdefender vírusvédelmi motorja kiemelkedően hatékony. Az Advanced Threat Defense (Fejlett fenyegetések elleni védelem) funkciója folyamatosan figyeli az éppen futó alkalmazásokat gyanús tevékenységek után kutatva, a Multi-Layer Ransomware Protection (Többrétegű védelem zsarolóvírusok ellen) pedig meggátolja, hogy fájljainkat titkosítsák.

A program egyetlen hátulütője az, hogy viszonylag bonyolult, a telepítése és beállítása elég sok időt elvesz az elején. Viszont ha ráfordítjuk erre a kellő időt, nagyon komoly vírusvédelemhez jutunk.

Összegzés:

A Bitdefender Total Security elképesztően sok biztonsági eszközt nyújt úgy, hogy eközben legtöbb versenytársához képest olcsóbb. Ráadásul az olcsóság nem látszik meg a minőségen — internetes jelenlétünk biztonságát jelentősen fokozzák ezek az eszközök. Akkor ajánlom a Bitdefender használatát, ha Ön magabiztos számítógép-használó, és szeretné nagyon komolyan venni az online veszélyforrások elleni védelmet.

Bitdefender védelem beszerzése

5. Kaspersky Internet Security — Legjobb választás online vásárláshoz és bankoláshoz

Kaspersky Internet Security — Legjobb választás online vásárláshoz és bankoláshoz

Az interneten számos veszélyes és kockázatos webhelyet találhatunk, ezért vírusirtónknak a kibertámadások ellen is meg kell minket védenie. A Kaspersky Internet Security fogja a Kaspersky jól ismert, hatékonyan működő vírusvédelmét és megrakja azt különböző igen hasznos extrákkal, melyek mind-mind online biztonságunkat szolgálják.

Kockázatosak az online vásárlások és banki ügyintézések: ha nem megfelelő védelmet használunk, akár el is lophatják pénzügyi adatainkat, például banki belépési adatainkra pályázó trójaival vagy keylogger-rel. Ennek aztán súlyos következményei lehetnek. Több olyan embert is ismerek, akik rengeteg pénzt veszítettek pusztán azért, mert nem elég körültekintően vásároltak az interneten.

Sok vírusirtóban találunk valamilyen fizetésvédelmi megoldást, de a Kaspersky “Safe Money” névre hallgató megoldása nagyon tetszett. A Kaspersky észleli, ha netbankot vagy online vásárlást készülünk igénybe venni, így azt egy biztonságos, sandbox-szal elszigetelt böngészőablakban kezelhetjük. A keylogger-ek ellen pedig a Kaspersky képernyőbillentyűzetével védekezhetünk.

A Kaspersky vírusvédelmi motorja sem szégyenkezhet: rendre a legjobbak között szerepel mindenfajta kártevővel szemben. A részletekért olvassa el a Kaspersky Internet Security termékcsaládjáról készült átfogó tesztünket — a Kaspersky 100%-os hatékonysággal teljesített kártevő-ellenes próbáinkon.

Véleményem szerint az Internet Security az egyik legjobb ár-érték aránnyal bíró Kaspersky termék. A belépő szintű Kaspersky Anti-Virus korrekt, azonban csak alapszintű tudással bíró vírusirtó. A legdrágább Kaspersky Total Security nem igazán éri meg árát, mert jó pár haszontalan funkciót tartalmaz.

Összegzés:

A Kaspersky Internet Security egy hatékony, jól összerakott vírusvédelmi csomag, amely tökéletes kártevő-észlelési arányt nyújtott tesztem során. Nagyon tetszett nekem a Kaspersky Safe Money (“biztonságos pénzügy”) funkciója, amely biztonságos környezetet biztosít pénzügyi adataink védelme érdekében. Ha Ön gyakran vásárol vagy intéz banki ügyeket az interneten, ez kiemelten fontos funkciónak számít.

Kaspersky beszerzése

6. TotalAV — Legkönnyebben kezelhető vírusvédelem

TotalAV — Legkönnyebben kezelhető vírusvédelem

Listámon a TotalAV az egyik legújabb szereplő, és mivel sok újonc vírusvédelmi cég jön-megy, elég bizalmatlan voltam vele eleinte. Azonban a legújabb tesztemet követően nagy magabiztossággal jelenthetem ki, hogy a TotalAV nagyszerű vírusvédelmi program.

A TotalAV az Avira motorját vette kölcsön, így habár a TotalAV új márka, az egyik legjobb kiberbiztonsági technológián alapszik működése. Emellett a TotalAV egy valóban egyszerű, könnyen kezelhető felülettel rendelkezik.

Ez az egyik legszebb kezelőfelülettel rendelkező vírusirtó, amit valaha láttam. Kezdőképernyőjéről minden funkciója csak pár kattintásnyira van, így könnyű rajta kiigazodni. Ha Ön kezdő a vírusvédelmi szoftverek világában, bizonyára értékelni fogja a TotalAV egyszerűségét.

A vírusvédelmen felül a TotalAV mindenféle hasznos biztonsági extrát kínál, ezek között jelszókezelőt, VPN-t és adathalászat elleni védelmet is találunk. Legtöbb extra funkciója nagyszerű (kivétel a “Safe Search” nevű, amely elvileg a veszélyes keresési eredmények ellen védene minket, azonban ezt vajmi kevés sikerrel teszi), bár ha mindegyikre igényt tartunk, akkor elég sokba kerülhet nekünk.

Összegzés:

A TotalAV hatékony vírusvédelmi motorral és sok extrával igyekszik elnyerni a vásárlók bizalmát. Kezelőfelülete kellemes a szemnek és emellett felhasználóbarát, ezzel elég jól kitűnik vetélytársai közül ez a viszonylag új márka. Mindenképp érdemes tennünk egy próbát a TotalAV-val, különösen akkor, ha még nem igazán értünk a vírusvédelmi szoftverekhez és fontos szempontnak tartjuk az egyszerű kezelhetőséget.

TotalAV beszerzése

7. BullGuard — Játékosoknak kiváló

BullGuard — Játékosoknak kiváló

A BullGuard hatékony kártevő-ellenes védelmet nyújt mindhárom csomagjában, ezeken felül pluszban számos hasznos extrát is kínál. Ezek között találhatók az intuitív szülői felügyeleti funkciók, a biztonságos és kényelmes felhő alapú biztonsági mentés, valamint a hatékony védelmet biztosító tűzfal.

A BullGuard Game Booster névre hallgató játékgyorsító funkciója biztosítja, hogy minden játék gördülékenyen fusson a gépen, emellett meggátolja azt is, hogy játék közben megzavarjanak minket az idegesítő felugró ablakok. Játék közben kifejezetten idegesítőnek találom a gépemet lassító vírusirtókat és az idegesítő felugró értesítéseket.

Néha már annyira felbosszantanak ezek, hogy inkább kikapcsolnám a vírusirtót – ezzel viszont kitenném magamat a kártevőknek. A BullGuard Game Booster funkciójával semmilyen lassulást nem tapasztaltam gépem teljesítményének tekintetében. Sőt a Game Booster még gyorsabbá is teszi a játékaimat azzal, hogy minden más aktív alkalmazást egyetlen processzormagra száműz. Természetesen a Game Booster önmagában még nem elég indok arra, hogy a BullGuard-ot válasszuk.

Azonban van itt más is, ami mellette szól: vírusvédelmi motorja remekül helytállt a SafetyDetectives közelmúltbeli tesztjein. És számos hasznos extrát is találunk a nagyobb csomagokban, köztük szerepel például az adathalászat elleni védelem, amely tökéletesen felismerte azokat a félrevezető webhelyeket, amelyekkel kipróbáltam.

Összegzés:

A BullGuard-ban a hatékony vírusvédelmi technológiaés a hasznos funkciók alkotnak együttesen egy remek programot. Az extrák között olyanok találhatók, mint a Game Booster (játékgyorsító), amely valóban fokozza a játékok futását. A BullGuard népszerű választás játékosok között — de azoknak is nagyszerűen beválik, akik nem játszanak számítógépükön. Tegyen próbát a 30 napos próbaváltozattal, hogy meggyőződjön róla Ön is.

BullGuard védelem beszerzése

8. Panda Dome — Legrugalmasabb árképzés

Panda Dome — Legrugalmasabb árképzés

A Panda okos, felhőalapú víruskeresést és könnyen használható kezelőfelületet biztosít mind az 5 csomagjában. Örömmel láttam, hogy a Panda mindenkinek elérhetővé teszi hatékony vírusvédelmi megoldását attól függetlenül, hogy mennyit áldoznak a termékre.

  • Free. Valós idejű védelmet és tűzfalat kínál Windows-on, emellett kapunk VPN-t is (egyetlen virtuális tartózkodási helyre és napi 150 MB adatforgalomra korlátolva).
  • Essential. Android-os és macOS-os kártevők elleni védelmet, wifi-védelmet és külső eszközök ellenőrzését is biztosítja.
  • Advanced. Szülői felügyeletet, zsarolóvírusok elleni védelmet és biztonságos böngészést kínál.
  • Complete. Data Shield (Adat-pajzs) funkciójával titkosíthatjuk személyes adatainkat, emellett kapunk karbantartó segédeszközöket és jelszókezelőt is.
  • Ultimate. Korlátlan VPN használat 22 helyszínnel, valamint 24/7-ben elérhető elsőbbségi ügyféltámogatás.

Nagy az árkülönbség a legnagyobb és a legkisebb csomag között, viszont a havidíjas rendszerrel, amelyből az első hónap ingyenes, könnyen és kockázatmentesen megtalálhatjuk a nekünk megfelelő terméket.

Mindegyik, fentebb ismertetett csomag kiváló ár-érték aránnyal bír, de még a Panda Dome Free is egész jó program valós idejű védelmének köszönhetően, ami a legtöbb ingyenes vírusirtóból hiányzik. Véleményem szerint a Panda Dome Advanced kínálja a legjobb ár-érték arányt az öt termék közül, nagy részben a kiváló szülői felügyeleti és zsarolóvírusok elleni védelmi funkcióinak köszönhetően.

Összegzés:

Az öt csomagot biztosító Panda Dome minden fontos biztonsági funkciót tartalmaz – vagyis kapunk vele valós idejű vírusvédelmet, zsarolóvírusok elleni védelmet, jelszókezelőt és VPN-t is. A Panda havidíjas konstrukciót kínál, ezért kiváló választás abban az esetben, ha nem kívánunk éves szinten előre fizetni vírusirtóért. És ha nincs szükségünk a Panda minden haladó szintű funkciójára, akkor sincs gond – a Panda minden igényhez és költségvetéshez megfelelően alkalmazkodik 5 csomagjával.

Panda védelem beszerzése

9. Trend Micro — Legjobb védelem adathalászat ellen

Trend Micro — Legjobb védelem adathalászat ellen

A japán székhelyű Trend Micro számos különböző vírusvédelmi csomagot kínál, melyek között az alábbiakat találjuk:

  • Internet Security. Legfeljebb 2 eszközt lát el kártevőellenes védelemme, internetbiztonsági megoldásokkal és szülői felügyelettel.
  • Maximum Security. 2-25 eszköz védelmére alkalmas, továbbá jelszókezelőt, internetbank-védelmet és rendszerkarbantartó eszközöket is kínál.
  • Premium Security. 6-10 eszközt véd, prémium 24/7 ügyféltámogatást biztosít, emellett szakértői vírus-eltávolító szolgáltatást is kínál.

A Trend Micro szolgáltatásai nagyszerűen teljesítenek (habár a Norton szülői felügyeleti megoldásai sokkal jobbak). Azonban adathalászat elleni védelemben toronymagasan kiemelkedik ez a márka. Egyre gyakrabban próbálkoznak adathalász támadásokkal, ezekkel pedig igen nehezen bírnak el a vírusirtók. A kiberbűnözők például képesek lemásolni a legitim webhelyeket (domain-hamisítás néven ismert módszer), azzal a céllal, hogy a valódi oldal helyett az adatgyűjtő kamu oldalon adjuk meg adatainkat és jelszavainkat. Habár a Chrome és a Firefox tartalmaz valamilyen alapszintű védelmet ilyesmi támadások ellen, az korántsem elegendő.

A Trend Micro adathalászat elleni védelme kiemelkedő eredményeket ért el adathalászati teszteken — versenytársaihoz képest sokkal több adathalász webhelyet ismert fel tesztjeim során.

Összegzés:

A Trend Micro erős kiberbiztonsági és adatvédelmi funkciókat kínál, emellett a legdrágább csomagban igen meggyőző ügyféltámogatást is ígér. A program különösen remekel adathalászat elleni védelemben: segít elkerülni a bankkártya-adatainkra vagy jelszavainkra pályázó kártékony webhelyeket.

Trend Micro védelem beszerzése

10. Cylance Smart Antivirus — Legegyszerűbb vírusvédelmi megoldás

Cylance Smart Antivirus — Legegyszerűbb vírusvédelmi megoldás

Habár a Cylance nem a legnépszerűbb és legismertebb kiberbiztonsági márka, a szakértők nagyra tartják főleg annak köszönhetően, hogy jelentős előrelépéseket hozott a vírusvédelmi technológiák világába.

A legtöbb vírusirtóval ellentétben a Cylance Smart Antivirus nem vírusdefiníciók alapján működik, helyette mesterséges intelligenciával megtámogatott viselkedéselemzés figyeli fájljaink és folyamataink tevékenységét. Á Cylance állítása szerint MI-alapú vírusvédelmi motorjuk alapvetően eltér minden versenytársától. Más cégeknek is van MI-alapú vírusvédelmi motorjuk – például a Panda-nak és a Comodo-nak is – azonban ezeket több más vírusvédelmi technológiával együtt használják. Ezzel szemben a Cylance teljes mértékben csak az MI-technológián alapszik, és kiváló hatékonysággal működik.

A Cylance Smart Antivirus nem kínál semmiféle extra funkciót. Továbbá különböző árképzések és csomagok sincsenek azt leszámítva, hogy több licensz vásárlására kedvezményeket kaphatunk. A program használatba vétele is egyszerű: csak telepítsük fel és hagyjuk, hogy védje a gépet.

A Cylance leszámolt a felugró ablakokkal, a frissítésekre való emlékeztetésekkel és az idegesítő, vásárlásokra ösztönző értesítésekkel. Ha egyszerű, költséghatékony és mégis kiváló védelmet biztosító vírusirtót keresünk, a Cylance nagyszerű választás.

Összegzés:

Se VPN-t, se tűzfalat, se böngészőbe épülő bővítményt nem találunk itt – csak egy okos és egyszerű kártevő-ellenes védelmet. A Cylance Smart Antivirus segít megvédeni gépünket, viszont a teljes körű védelemhez érdemes mellé vásárolni valami más kiberbiztonsági terméket is.

Cylance védelem beszerzése

2020 legjobb vírusirtóinak összehasonlítása

Vírusvédelem Tűzfal Felhőalapú ellenőrzés Beépített VPN Ingyenes változat Visszatérítési garancia
Norton Van Nincs Korlátlan adatforgalom Nincs 60 nap
McAfee Van Nincs Korlátlan adatforgalom (automatikusan megújuló előfizetésekhez) Nincs 30 nap
Avira Nincs Van Korlátlan adatforgalom (az Avira Prime-mal) Van 30 nap
Bitdefender Van Van 200 MB naponta Van 30 nap
Kaspersky Van Van 300 MB naponta Van 30 nap (USA) és 14 nap (Egyesült Királyság)
TotalAV Van Van Korlátlan (a TotalAV Internet Security csomagban) Van 30 nap
BullGuard Van Nincs Nincs Nincs 30 nap
Panda Van Nincs Korlátlan (a Panda Dome Premium csomagban) Van 30 nap
Trend Micro Nincs Nincs Nincs Nincs 30 nap
Cylance Nincs Nincs Nincs Nincs 30 nap

Melyik vírusirtó a legjobb Windows 10-en?

A listában felsorolt vírusirtók mindegyike fut Windows 10-en, sőt még akár bizonyos régebbi Windows-okon is működhetnek, így akár a Windows 7-en is használhatók lehetnek. Windows-ra szerintem a Norton 360 a legmegfelelőbb átlagos felhasználók számára. A Kaspersky Internet Security igen hasznos “Windows Troubleshooting” (Windows hibaelhárítás) funkcióval rendelkezik, amellyel helyrehozhatjuk Windows-unkat egy súlyosabb fertőzés után is.

Melyik vírusirtó a legjobb Mac-en?

Az itt ismertetett vírusirtók jelentős része többplatformos, így Mac-en is nagy valószínűséggel elérhetők. Remek választás lehet Mac-re például a Norton 360, azonban bizonyos funkciók (például a szülői felügyelet vagy a felhő alapú biztonsági mentések) csak korlátozottan működnek Mac-en az Apple által bevezetett korlátozásoknak köszönhetően. Ha kifejezetten Mac-re fejlesztett vírusirtóra van szüksége, akkor az Intego vagy az Airo AV termékeket tudom javasolni. Ha részletesebben szeretne a témáról olvasni, tekintse meg a legjobb Mac-es vírusirtókról szóló cikkünket.

Melyik vírusvédelmi alkalmazás a legjobb Android-on?

Szerintem a Norton Mobile Security az egyik legjobb Android-os vírusirtó. A Norton 360 Deluxe 5 licenszet nyújt, ebből tetszőleges mennyiséget használhatunk mobilon. Ha ingyenes Android-os vírusirtót szeretne, a Bitdefender Antivirus Free-t ajánlom figyelmébe, mert első helyet ért el az 5 legjobb ingyenes Android-os alkalmazás bemutatásában.

Melyik a legjobb vírusirtó Windows-os laptopra?

Egy Windows-os laptop pontosan ugyanúgy működik, mint egy Windows-os asztali gép — így minden itt ismertetett vírusirtó is ugyanúgy működik rajta. Azonban a laptopok valamivel lassabbak asztali társaiknál, így érdemes lehet Megfontolni egy kifejezetten lassabb gépekre készült vírusirtót használni. Jó példa erre az Avira Prime, amelyet kifejezetten ajánlok lassabb gépekre. Ha viszont új, villámgyors laptopról van szó, akkor bármely ismertetett vírusirtót elbírja. Ebben az esetben kizárólag igényeink és elvárásaink szabják meg, hogy melyet érdemes választani.

Hogyan válasszam ki a számomra leginkább megfelelő vírusirtót?

Nem egyszerű kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb vírusvédelmi csomagot, mert rengeteg termék közül választhatunk és a legjobb védelem sosem olcsó. Érdemes lehet az alábbi lépéseket követni, mielőtt elköteleznénk magunkat egy adott vírusirtó mellett:

      • Döntse el, hogy mely funkciókra tart igényt. Az alapszintű vírusvédelem alapfeltétel, viszont sok más biztonsági funkció is fontos lehet. Például ha gyakran használ nyilvános wifi-hálózatokat, érdemes VPN-t is tartalmazó terméket választani. Ha vannak gyerekei, szüksége lehet szülői felügyeletre. A listán szerepelnek olyan átfogóbb termékek, amelyekben ezek mind megtalálhatók egy helyen, ilyen például a Norton 360 is.
      • Gondolja át, hogy hány és milyen eszköz védelmét szeretné ellátni. Minden bizonnyal nem csak egyetlen eszközt szeretne vírusvédelemmel ellátni, ezért jó hír, hogy minden márka kínál kedvezményeket több licensz vásárlásakor. Például a Norton, a McAfee csomagjait akár 10 eszközön is használhatja, ebbe beleértendők az okostelefonok is. Azonban például a Panda nem rendelkezik iPhone-os alkalmazással, a Cylance pedig egyáltalán nem kínál mobilos védelmet.
      • Használja ki a próbaváltozatokat. Ezen a listán több olyan termék is szerepel, amelyből próbaváltozat is létezik. Ezek jelentős része elköteleződés nélkül vehető igénybe, így például a Panda első hónapja teljesen ingyen használható. És szinte minden márka biztosít kérdések és feltételek nélküli visszatérítési garanciát. Erre példa a TotalAV 30 napos visszatérítési időszaka, vagy a Norton igen nagylelkű 60 napon belüli visszatérítése.
      • Próbálja ki a szoftvert. Fordítson némi időt a kipróbálásra szánt termék megismerésére és tesztelésére. Ha valamiben elakad, vagy nem elégedett a programmal, forduljon az ügyfélszolgálathoz. Vagy egyszerűen csak kérje vissza a pénzét – ezek a márkák komoly hírnevet igyekeznek fenntartani, ezért teljes mértékben tiszteletben tartják az érvényes visszatérítési igényeket. Elvileg – ha időt fordít rá – még az is elképzelhető, hogy a listán szereplő vírusirtók mindegyikét ingyen végigpróbálgassa, mielőtt kiválasztaná az Önnek leginkább megfelelőt.
Bizalom és áttekinthetőség – Büszkék vagyunk arra, hogy a mienk az egyetlen olyan weboldal, ahol a felhasználók szabadon közzétehetik és megoszthatják vírusirtó termékekkel kapcsolatos véleményüket. Ahol oldalunkon az antivírus-megoldások weboldalaira mutató linket talál, azok némelyikéből jutalékot kapunk, ezzel támogatjuk munkánkat. Bővebben működésünkről.