Malwarebytes Antivirus vélemény 2024 — Jó, ha erről tud!

Aktualizálta: 2024. március 28.
A tények valóságtartalmát ellenőrizte: Katarina Glamoslija
Eric Goldstein
Eric Goldstein
Közzétéve ekkor: 2024. március 28.

Malwarebytes áttekintő: gyors szakértői összefoglaló

A régóta működő, vírusvédelemmel foglalkozó Malwarebytes állítása szerint ingyenes “vírusvédelem-helyettesítő és anti-malware eszközt” kínál. Ugyan számos kritika érte a céget és termákát amiatt, hogy nem elegendőek vírusvédelmi funkcióik, érdemesnek tartottam ismét kipróbálni terméküket a 14 napos próbaváltozat igénybevételével.

Biztonság

A Malwarebytes valóban komolyan vette a kritikusok valós idejű védelemmel kapcsolatos véleményét. Erős vírusvédelmi megoldásokkal vértezték fel a terméket, így a Malwarebytes most már három különböző ellenőrzési módot kínál. Megtalálható közöttük a rendszermemóriát és a fenyegetéseknek kiindulópontot nyújtó indítási opciókat is megcélzó, gyorsított tempójú „hyper scan” mód is, azonban legátfogóbbnak a ”threat scan” mód bizonyult. Ez többféle fenyegetést is képes kiszűrni, köztük a trójaiakat, a férgeket és az engedély nélkül végrehajtott regisztrációs adatbázis-módosításokat is. Korábbi változataival ellentétben most már valós idejű védelmet is kínál a Malwarebytes, így már nulladik napi sebezhető pontokat is képes biztosítani. Ehhez a funkcióhoz négy egyidejű réteget vesz igénybe, ezekből a webes védelem a károkozó weboldalak letiltására szakosodik. A viselkedésalapú (heurisztikus) elemző pedig a gyanúsan viselkedő programok tevékenységét gátolja. A webes szűrőt próbára tettem számos adathalász URL-lel, mindegyiket blokkolta anélkül, hogy külső böngésző-bővítményt kellett volna telepíteni.

Finomhangolható valós idejű védelem

A valós idejű védelem részletesen, alkalmazásonként finomhangolható. A „védett alkalmazások felügyelete” funkcióval kiválaszthatók a valós időben figyelendő programok, a lista alapértelmezésben tartalmaz olyan ismertebb programokat, mint például a Microsoft Office csomag vagy a VLC médialejátszó. Ha nem ismerne fel valamilyen általunk telepített programot, kézzel hozzáadhatjuk azt a listához. A szakértőknek szánt haladó anti-exploit beállítások segítségével teljes körű felügyelettel bírhatunk a malware-védelem és a többi program viszonya felett. Ezen az ablakon a Data Execution Prevention (DEP) védelmet tudtam konfigurálni a Google Chrome-re vonatkozóan, valamint az összes telepített PDF-olvasó programot kényszeríthettem a BottomUp ALSR Enforcement használatára. A DEP védelmi megoldás valós időben keresi a potenciálisan veszélyes memóriahasználatot folytató programokat, haladó felhasználók számára pedig igen sok időt spórolhat meg beállítása során az, hogy egyidejűleg teljes programcsoportokra (pl „médialejátszók” vagy programcsomagokra (pl Microsoft Office termékek mindegyikére) alkalmazhatók a beállítások. A program legfőbb funkciója a valós idejű védelem – a cég állítása szerint átlagban a vírusészlelések kevesebb mint 10%-a köszönhető az aláírás-alapú definícióknak. Ebből következik, hogy a valós idejű védelem végzi a munka oroszlánrészét, és ezért is ajánlom megvásárolni a Premium előfizetést.

Gyors keresés, nem túl meggyőző teszteredmények

Maga a keresés villámgyorsan lefut (nálam mindössze három percig tartott), közben egy tetszetős folyamatábrán láthattam, hogy pontosan melyik lépésnél tart a program. Láttam, ahogy a kereső végigmegy az indítási fájloktól a Windows regisztrációs adatbázisáig, majd tevékenységét a futó folyamatokon végzett heurisztikus elemzésekkel fejezi be. Habár minden vírusmintát észlelt, amit a tesztcélú mappába beraktam, egy malware-ot kihagyott. Független tesztek szerint nem a legtökéletesebb védelmi megoldás ez, de bőven megfelel önálló vírusvédelmi megoldásként. Az ellenőrzés végeztével részletes jelentést kapunk, ahol számos hasznos diagnosztikai információt közöl a program, például az ellenőrzés típusát, az annak során használt adatbázist, valamint az operációs rendszer pontos build-számát. Az ellenőrzési folyamat minden egyes eleme teljesen testreszabható. Érdemes engedélyezni az alapértelmezésben kikapcsolt rootkit-keresést, emellett még megtaláljuk a malware-keresést, zsarolóvírusok keresését és az exploit-védelmet is. Ha szeretnénk takarékoskodni a processzorral, akkor a Potentially Unwanted Program (PUP, potenciálisan kéretlen programok) és Potentially Unwanted Modification (PUM, potenciálisan kéretlen módosítások) keresések kikapcsolhatók, azonban ezt nem ajánlom.. A Malwarebytes lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy kiegészítő biztonsági megoldásként, vagy akár önállóan használják a programot. Értékeltem, hogy pontosan megadhatók az engedélyezni kívánt ellenőrzési módok, emellett azt is, hogy a beépített Windows Defender-t és Windows tűzfalat nem akarta folyamatosan kikapcsoltatni velem a program. Egy önvédelmi modul biztosítja, hogy a Malwarebytes-t ne támadják meg a rendszer egyéb védelmi eszközei. Ez azoknak jön jól, akik más eszközökkel együtt használják, mivel ilyen esetekben nehéz elkerülni a téves riasztásokat.

Ellenőrzések pontos ütemezése

Végül, de nem utolsósorban: a víruskereső átfogó ütemezési lehetőségeket kínál. Korlátlan számú ütemezett keresést állíthatunk be, melyeknél ismétlődési gyakoriságokat is állíthatunk, valamint megadhatjuk azt is, hogy megkezdésük előtt keressen-e frissítéseket. Ezen felül elmulasztott ellenőrzések pótlására is képes a szoftver. Összességében jóval átfogóbb ütemezési lehetőségeket találunk itt, mint sok más alapszintű programban. Ha véletlenül hibát találnánk a programban, a Malwarebytes hibavadász („Bug Bounty”) programjának keretein belül a legérdekesebb beküldött mintákra 100 és 1000 dollár közötti készpénz-jutalmakat kínálnak. Látható tehát, hogy komolyan veszik a biztonságot.

Funkciók

Mindenre kiterjedő, teljeskörű ellenőrzési előzmények

A Malwarebytes különálló jelentési moduljában gyűlnek össze a rendszerellenőrzésekről készült jelentések. Ezeket időrendi sorrendben találjuk, a részleteket pedig egy gombnyomással érhetjük el. Így találjuk meg, hogy az egyes ellenőrzési módokkal hány fájlt azonosított be a rendszer – ha rendszeresen „tiszta” a karantén tartalma, időmegtakarítás céljából érdemes lehet kevésbé alapos ellenőrzési módra váltani.

Azonnali választ lehetővé tevő felugró értesítések

A Premium felhasználók felugró értesítéseket kapnak, ha a négy védelmi réteg bármelyike veszélyforrást észlel, például ha adathalász weboldal került blokkolásra, vírus lett a karanténban elszigetelve vagy gyanús programmódosítások lettek észlelve. Az azonnali értesítéseken felül hasznos útmutatást is nyújtanak a felugró ablakok. Például amikor az adathalász weboldalra figyelmeztetett, a „manage exclusions” (kivételek kezelése) funkcióra hívta fel figyelmemet, ahol engedélyező listába helyezhettem az oldalt.

Fontos állapotjelentések a központi vezérlőpanelen

Minél több funkcióval bír egy program, annál bonyolultabbnak tűnhet a kezelése. A Malwarebytes szerencsére jól használható kezelőfelülettel rendelkezik, központi vezérlőpaneljén láthatók az engedélyezett összetevői. Zöld pipás kör jelzi, ha minden rendben van. A valós idejű védelem állapotát jelző oldalsávon szabályozható a négy védelmi réteg anélkül, hogy be kellene lépnünk a menükbe. Szintúgy a vezérlőpulton található az utolsó végrehajtott ellenőrzés, valamint a következő ütemezett ellenőrzés időpontja, valamint a definíciók utolsó frissítésének időpontja.

Gördülékeny böngésző-integrációs internetbiztonsági megoldás

A Malwarebytes internetbiztonsági megoldásai és adathalászat elleni védelme nem igénylik külső bővítmények vagy kiterjesztések használatát, így memóriát sem használnak és a keresési találatokat sem befolyásolják. A Google Chrome, Microsoft Edge, és Mozilla Firefox böngészők mindegyikén tesztelve sikeresen meggátolta az adathalász URL-k betöltését.

Kezelhetőség

A Malwarebytes összességében nagyon felhasználóbarát program. Elég egyszerű ahhoz, hogy kezdők is elboldoguljanak vele, de a haladó felhasználók is megtalálják a részletes beállítási lehetőségeket. A vezérlőpult, a balra lévő oldalsáv jól elrendezett menüpontjai illetve az értesítések különösen jól lettek elkészítve. Utóbbiakat megtaláljuk a vezérlőpulton, a harang ikon alatt is – ez jól jön olyankor, ha elmulasztottunk egy értesítést, vagy visszanéznénk a korábbiakat. Az ellenőrzés közben láthatóláncszemes haladásjelző remekül mutatja, hogy éppen mit keres a program, valamint hogy éppen hol tart. Windows-felhasználók még azt is megadhatják, hogy a program funkciói megjelenjenek-e a Windows Intéző jobb gombos menüjében. A telepítés három percen belül lezajlott, ezt a letöltés megkezdésétől a vezérlőpult megjelenéséig számoltam. Minden funkció egyből használható volt, nem kellett további összetevőket telepíteni.

Támogatás

A Malwarebytes átfogó terméktámogatást nyújt magánszemélyeknek és vállalatoknak egyaránt. A cég mindenre kiterjedő online terméktámogatási felületet nyújt, ahol hibaelhárítási és használati útmutatók kereshető változatait találjuk platform szerint (Windows, Mac, iOS illetve Android) csoportosítva. Emellett könnyen követhető videós útmutatókat is találunk olyan gyakori feladatok elvégzéséhez, mint például a terméklicencek aktiválása.

Külön terméktámogatói szoftver hibajegyek kezelésére

A cég külön távsegítséges eszközt mellékel a Malwarebytes programhoz, ennek neve Malwarebytes Support Tool. Ebben a különálló programban egyszerűen kezelhetjük hibajegyeinket anélkül, hogy böngészőt vagy levelezőprogramot kellene használnunk. Új hibajegyeket küldhetünk be, illetve megtekinthetjük azok állapotát. A beküldő űrlap kitöltése után automatikusan gyűjtött naplófájlokat a főprogramból, majd a hibajegy megerősítését és beküldését követően közölte velem annak számát. Ezen túl felhasználói támogatói fórumon kérhetünk segítséget a többi felhasználótól és a cég alkalmazottaitól egyaránt (utóbbiakról névjegyzéket is találunk). Ha minden kötél szakad, élő chaten is kérhetünk segítséget. A Malwarebytes Kaliforniában, Észtországban és Írországban rendelkezik irodákkal, telefonos ügyfélszolgálataik pedig az US és EMEA régiókban fedik le a két régió munkaidejét. A támogatói csapatok nagyon jól felkészültek. Az újonnan telepített programok automatikus, valós idejű észlelésével kapcsolatos kérdésemet öt órán belül megválaszolták (a válasz egyébként „igen” volt).

Árazás

A Malwarebytes Premium egy illetve két éves időtartamra vásárolható meg Windows, MacOS és Android platformokra. Az iOS-os veziót közvetlenül az Apple App Store-ből kell megvenni, a többit a cég weboldalán szerezhetjük be. Az árazást elsősorban az eszközök száma 1 és 10 között szabja meg, a legnagyobb számú licencek ár-érték aránya szinte verhetetlen. Érdemes megjegyezni, hogy a Malwarebytes 60 napos visszatérítési garanciát vállal, ez az iparágban a leghosszabbak között szerepel. Továbbá minden új felhasználó kipróbálhatja a Premium változatot egy teljes értékű 14 napos próbaidőszak keretein belül. A 14 napos próbaidőszak lejártát követően ingyenes formában folytathatjuk a program használatát és bármikor frissíthetünk a Premium változatra annak megvásárlásával. Azonban csak a Premium változattal kapjuk meg a négy valós idejű védelmi réteget, és ezek képezik a program malware-ok és nulladik napi fenyegetések elleni védelmi rétegeit. Az ingyenes és a Premium között még az alábbi különbségek vannak:

Funkció Ingyenes változat Premium változat
Valós idejű védelem Nincs Van
Zsarolóvírusok elleni védelem Nincs Van
Azonnali értesítések megoldási javaslatokkal Nincs Van
Ellenőrzés ütemezése Nincs Van
Haladó ellenőrzési módok, gyors hyper scan mód Nincs Van

A Malwarebytes fő funkciójának számító valós idejű védelmet kizárólag a Premium változatban találjuk meg. Szerintem ezen funkció nélkül igencsak haszontalan programról van szó. Nulladik napi támadások elleni védelem és ellenőrzések ütemezésének lehetősége nélkül számos kiberbiztonsági fenyegetés érheti gépeinket. Ezért vagy fektessünk be a Premium változatba, vagy ne is használjuk egyáltalán.

"Ha van valami, amire nem tértünk ki Malwarebytes véleményünkben, és kíváncsi lennél rá, küldj nekünk egy üzenetet — örömmel végzünk extra teszteket, és adunk választ bármilyen kérdésedre."

Malwarebytes termékei és árazása

Malwarebytes Free
0,00 $ / év
Standard
59,99 $ / év
Plus
79,99 $ / év
A lényeg

A Malwarebytes sokat fejlődött az évek során, jelenleg kiváló megoldás vírusok és mwalre-ok ellen egyaránt. Kivételesen felhasználóbarát kezelőfelülettel rendelkezik, de számos haladó szintű beállítást is kínál.

A szerzőről
Eric Goldstein
Eric Goldstein
főszerkesztő

A szerzőről

Eric Goldstein a SafetyDetectives egyik főszerkesztője. Internetbiztonsági kutatóként és informatikai újságíróként több, mint 2 éves tapasztalattal rendelkezik VPN-ekről, vírusirtókról, jelszókezelőkről, szülői felügyeleti szolgáltatásokról, és a személyazonosságot védő termékekről és eszközökről szóló cikkek és blogbejegyzések írása és szerkesztése terén. Eric emellett kiberbiztonsági problémákra összpontosító híreket is ír és szerkeszt a SafetyDetectives platformján. Emellett több, mint 20 évet töltött sportújságíróként több médiaszolgáltatónak, és egy nagyobb nemzeti vállalatnál is dolgozott kommunikációs szerepkörben. Amikor nem dolgozik, szívesen tölt időt a családjával, edz, és nézi a kedvenc csapatainak mérkőzéseit.

Nézze meg a top 3 alternatív vírusirtót
A mi pontszámunk
9.8
Olvassa el az értékelést
A mi pontszámunk
9.6
Olvassa el az értékelést
A mi pontszámunk
9.4
Olvassa el az értékelést
Malwarebytes felhasználói értékelései

*A felhasználói értékeléseket nem ellenőrizzük

40 52
92 értékelés alapján 14 nyelven 5.4
Nyelv
Felhasználóink bizalma a legfontosabb nekünk! A vírusirtókat készítő cégek nem fizethetnek le minket azért, hogy értékelésekettöröljünk vagy módosítsunk.
Store92
Store92
Srí Lanka
10.0
SUPER!
Windows felhasználó
I had a shit tone of malware left after a ransomware attack and it removed everything. and truly made it easier for me to breathe. thank you!
Georgetta Busler
Georgetta Busler
Egyesült Államok
1.0
SUPPORT SERIOUSLY LAGGING
Windows felhasználó
Malwarebytes Premium has missed 3 days of scheduled scans. I need answers NOW! Not with a 'support ticket' that gets no response for days. This is my second issue with Malwarebytes Premium and enough is enough!
Ausztrália
3.0
Too much
Mac felhasználó
As usual when an app tries to be a "one stop shop" it does a lot of things not very well. It's VPN is the type that give VPN's a bad name, it's companion app and browser extension suck up valuable system resources and are often unnecessarily intrusive. As for uninstalling it requires a seperate system search utility to root out all of it's files as it's own uninstaller does a poor job. In short, an unnecessarily complicated app that only does it job at a steep price in both $'s and resources and even then has shortcomings. I can name at least two other applications that do a better job for free.
Gucci G
Gucci G
Németország
10.0
Perfect
Mac felhasználó
i had a "yahoo virus", the virus was deleted within a few minutes
Malcolm Hayter
Malcolm Hayter
Egyesült Királyság
9.0
Great product
iOS felhasználó
Not a single infection of any type in the 5 years I have used Malwarebytes across 8 PCs and laptops.
I have now added Malwarebytes Privacy (VPN) to 5 PCs and laptops.
Alan
Alan
Egyesült Királyság
6.0
Premium for Home no longer available (at least in UK)
Windows felhasználó
I see this review was written on 12 Sept 2020. Today (14 Sept) I got a renewal notice for MalwareBytes. I've used it for 6 or so years with no problems and quick support when I needed it (rarely).

Last few years I paid £20 to cover 3 devices. Today following the renewal link I was offered £30 for 1 device, £40 for 2, £50 for 3 and £70 for 5 devices. The public website just offers just £30 for 1 and £70 for 5 devices. It is getting rather expensive and they are offering nothing to loyal customers.

I've been a PC user for 40 years and I've seen many software companies with good products grow to the point they think they can milk their customers, usually accompanied by poor support and bloatware products full of ads.

I do have a separ...Több
Terry P.
Terry P.
Egyesült Államok
5.0
Popups to sell you other Malwarebytes packages means I won't be renewing
Windows felhasználó
You need a popup blocker for Malware Bytes. I bought the PREMIUM product, not using the FREE version. So there is NO REASON I should be subjected to their constant popup abuse. They need to FIRE the whole team who came up with the idea to basically SPAM their own user base. The software itself it so-so. I agree with a lot of the negative comments posted by others and won't rehash them.
user avatar
Mel Terry P.
Support is non existent only auto replies from a bot. even if you turn off auto pay they will turn it back on and charge your credit card then you have to fight with them to get your money back. I use their software in the past an...Több
Its Very Own Uninstaller does not work !
Windows felhasználó
I could not uninstall malwarebytes!,,,, I tried windows control panel add/remove programs nothing, I tried Kaspersky program shredder which is usually very good removal tool nothing. I even tried Malwarebytes very own uninstall which came with malwarebytes and it could not remove it ! ,,,, I went searched internet and found malwarebytes forum posters being told by malwarebytes that it was because there admin rights was set wrong ,, ,well my admin rights are set same as always, i have never had an issue uninstalling other programs as did the posters on malwarebytes forums... .... malwarebytes forum monitors directed posters to one of their "Other" tools to download to remove their software...and that did the trick !
Why do they even bother ...Több
user avatar
Ann Drake
The VPN got in the way a lot. Then I lost everything because it would not let me install anymore. Too cheap!
Egyesült Államok
1.0
DANGEROUS INSTALLER! WARNING!
Windows felhasználó
Malware bytes is DANGEROUS to your PC. It is also UNreliable. The default settings are highly questionable (What sane malware scanner has Rootkit scanning turned OFF by default?)! I purchased the licensed version of MalwareBytes several years ago. I’ll explain these SERIOUS PROBLEMS. The licensed versions run on (3) computers at the office. EVERY TIME the software updates to a new version, the update FAILS and must be REMOVED and reinstalled with license key information. This process is beyond the scope of the other office people so the IT person (me) must be the one to do the UN/Install. That takes unnecessary time – during which MWB is non functional. However, much worse is a recent development where MWB asks you to install the latest ver...Több
user avatar
Sum
It really safe I can tell I use it right now it protects me from threats.I went to a dangerous website and it blocked it. Another one is I did a scan and it found 2 PUPS. I strongly believe Malwarebytes is a good anti-Malware and ...Több
Egyesült Királyság
10.0
Good customer service
Android felhasználó
I had some difficulty installing Premium, after recommendation from my bank. I just succeeded in getting the basic version, probably because I did not follow precisely the instructions, or they were not clear, who knows now. (I am 68 years old and not too savvy with modern software loading etc). I contacted customer service by email for advice on getting Premium loaded. Not expecting a quick reply I was impressed with speedy reply within a couple of days. The email reply contained simple to follow instructions with pictures, and dialogue was personalised and friendly. Within seconds, following instructions I had Premium version installed.
Írjon egy értékelést a(z) Malwarebytes cégről
0.0/ 10.0
Az értékelés beküldéséhez adja meg e-mail címét